Azaum
Érintsd meg! Próbáld ki! Éld át!

Tavaszünnep

Élet az ókorban. Éld át!

A Tavaszünnep vagy Floralia ókori római ünnep, amely a magyar hagyományokban sem ismeretlen. Az őrtornyos katonai tábor és falu ad otthont a hagyományőrző rendezvénynek, amely a határmentén élő római polgárok életének főbb eseményeit idézik fel. Legionk katonai bemutatót tart, gladiátoraink vérre menő harcot vívnak. A műhelyekben vendégeink az ókori kézművesek munkáinak és technológiájának megismerését követően azt maguk is kipróbálhatják. Testközelből szemlélhetők meg a barbár népek mindennapi élete, szokásai, küzdelmei, valamint épületeik, fegyvereik és a mindennapi életben használt eszközeik.

Tavaszünnep időpontja: 2023. Május 6.

Az ünnep általános programja:

  • Ókori szertartások: Virágáldozat, táncok, ókori esküvő
  • Bemutatók: viseletek az ókorból – divatbemutató, ókori katonai és műszaki technikák, barbár lovasok, rabszolga vásár
  • Kézműves foglalkozások mesteremberek vezetésével, római kori ételek
  • További programok: táncház, állatsimogató, vásár, körhinta, ügyességi játékok

(A rendezvény ideje alatt a kiállítások nem látogathatóak!)

Ünnepeinket megvalósító hagyományőrző csapatok

  • Legio Brigetio
  • Collegium Gladiatorium
  • Jaurinum
  • Norde Gard
  • Savaria Legio
  • TűzOrchideák
  • Múltunk és Jövőnk Egyesület

Korábbi ünnepeink galériája itt és az Azaum Római Tábor Facebook oldalunkon található.

Iratkozz fel hírlevelünkre, ha érdekelnek következő ünnepeink, vagy kövesd Facebook oldalunkat az információkért.

Időutazás az ókorban

Történelmi háttér

A római Tavaszünnepet vagy Florália ünnepét valószínűleg a szabinoktól vette át Titus Tatius király, és nem sokkal Róma alapítását követően vezette be. A Circus Maximus közelében is állt temploma saját papokkal. Festményeken és szobrokon általában virágokat viselve ábrázolták. Gyakran együtt tisztelték Ceresszel és Tellusszal (a termőföld termékenységével összefüggésben). A többnapos Floraliát először az ie. 238-ban a pusztító szárazság vége érdekében ünnepelték először. A fesztivál magába foglalt színi előadásokat, cirkuszi játékokat, nagy borfogyasztást és az általános jókedvet. A résztvevők színes ruhákba öltöztek, virágkoszorúkkal díszítették magukat, melyek közül a rózsa volt igen kedvelt. Flora istennő a prostituáltak védelmezője is volt.

Florália ünnepről szóló ismertető forrása

Hazánkban a tavaszünnep egyrészt a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe, illetve a pusztai múltra visszatekintő tavaszi megújulás ünnepe. A szkíta időkig visszanyúló hagyomány a természet újjáéledése, a szerelem, a termékenység ünnepe. A fény és a sötétség aránya azonos, így egyfajta nyugalmi egyensúly jön létre. A néphagyomány szerint e napok meghatározó energiákat hordoznak, sokszor sorsfordító  erőt tulajdonítanak e napoknak. Őseink teljesen beilleszkedtek az őket körülvevő természet rendjébe, ez mutatott nekik példát, ebből merítettek energiát. A tavasz eljövetelének ünnepe a kereszténységben a húsvét is egyben, amely ezáltal a feltámadást, az újjászületést jelentik. A húsvét eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. Érdekesség, hogy a   termékenység szász istennőjének neve Eostre, a germánoknak Ostara, így németül a húsvét Oster.